11. Az őrangyalom

Olyan jó volt érezni puha ajkait. Viszont nagyon meglepődtem mikor visszacsókolt. Egyáltalán nem számitottam rá. Persze jó érzés volt, meg minden, de furcsa. Bár még soha nem éreztem ehhez foghatót. Miután elváltunk egymástól, egy hang, ott legbelül azt üvöltötte "Fuss, Becky fuss!". Hallgatnom kellett volna rá.
- Bocsi Luke, én..- nem tudtam befejezni a mondandóm, mert teljesen kiürült a fejem. Elvesztem tengerkék szemeiben. Bárcsak tudnám miért szeretem bele. Ha ismerném az okot, azonnal törölném. Miért is csókoltam meg? Rossz ötlet volt.
- Te?- mosolyodott el.
- Luke.. miért védtél meg apámtól? Miért tetted?
- Talán nem kellett volna?
- De.. vagyis nem tudom. Talán nem kellett volna. Ha nem teszed nem sérültél volna meg.
- Becky, most had kérdezzek én. Miért csókoltál meg?
- Miért csókoltál vissza?- kérdeztem vissza.
- Rebecca. Válaszolj!
- Ne hivj igy Lucas.
- A te szádból jobban hangzik, mint apádéból.- nevette el magát.
- Ez nem vicces.- fújtattam.
- Igaz. Még nem válaszoltál. Szóval akkor miért is csókoltál meg?
- Luke, sokkal többről van szó, mint amit te gondolsz.
- Szerintem meg egy egyszerű kérdést tettem fel.
- Sajnálom. Csak ennyit tudok mondani.
- De mégis mit sajnálsz?
- Mindent.- hajtottam le a fejem.
- Ugyan, Becky. Én..- kezdett bele a mondatába, de a srácok megzavarták.
- Sziasz..- merevedtek le mind az öten.
- Veled meg mi történt?- futott oda Sophie Lukehoz.
- Izé.. semmi.
- Nagyon nem úgy néz ki. Hol a piercinged?
- Itt.- nyitotta ki a markát Luke, majd Soph felé mutatta.
- Milyen vadállat tette ezt veled?
- Én voltam.- hazudtam lehajtott fejjel.
- Ugyan már. Ne viccelj Becky. Az lehetetlen.
- Igazat mondtam.- szoritottam ökölbe kezeim.
- Ez igaz, Luke?- kérdezte Sophie. Lukera néztem. És belül nagyon reménykedtem, hogy igent fog mondani.
- Dehogy.
- Luke nem kell hazudnod.- néztem rá újonnan.
- Nem hazudok Becky.
- Miért tetted? Bár nem hiszem, hogy te voltál.- nézett rám Ash.
- Én..- dadogtam.
- Nem ő volt, hagyjátok már!- szólalt meg Luke.
- Akkor ki?
- Becky apja.- válaszolt.
- Az apám vagy én, nem mindegy? A lényeg, hogy az én felelőtlenségem miatt Luke megsérült.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz.- lépett hozzám Luke.
- Hagyjuk inkább.
- Gyere velem.- ragadta meg a kezem.
- Miért?- lepődtem meg.
- Beszélnünk kell.- mondta, majd felhúzott a szobájába.- Mi volt ez?- vont kérdőre.
- Mire gondolsz?- tettetem a hülyét.
- Miért vállaltad volna magadra apád sarát? Te semmiről sem tehetsz.
- Ez nem igaz. Nem szabadott volna elmenekülnöm. Tűrnöm kellett volna a pofonokat.
- Becky.- ölelt át.
- Miért csinálod ezt? Miért nem hagysz végre? Miért nem hagyod, hogy sorsszerűen megtörténjenek velem a rosszabbnál rosszabb dolgok?
- Nem hagyhatom. Te nem ezt érdemled.
- Hagyj békén.- akármennyire is jó volt a karjai közt lenni.. akármennyire is szeretem őt.. ez igy nem mehet tovább.- Teljesen tönkre foglak tenni. És nem akarom Luke. Te annál sokkal fontosabb vagy, hogy tönkretegyelek.- engedtem ki magamból, majd potyogni kezdtek a könnyeim.
- Nem teszel tönkre.! Ez butaság!- akart újonnan átölelni, de nem hagytam neki.- Mi a baj?
- Hagyjuk inkább. Jobb lesz ha én most elmegyek.
- De mégis hova akarsz menni?
- Mindegy. Csak el innen.- hajtottam le a fejem.
- De. Nem mehetsz el! Mégis hova mennél? Vissza az apádhoz? Azt nem engedhetem!
- Luke, nem vagy az őrangyalom. Inkább hagyj menni.
- Nem tehetem!

10. Az érzelmek előtörnek

- Nah takarodj Lucas!- emelte fel a hangját apu.
- Aki innen el fog takarodni, az maga lesz!- emelete fel a hangját Luke is.
- Kinek képzeled te magad?
- Hát nem egy olyan embernek aki megveri a lányát, puszta ingerültségből. Magának orvos kell.- válaszolt Luke. Bárcsak ne tette volna.
Apa meg akarta ütni Lukeot. De Luke elhúzta a fejét, majd arrébb lökött.
- Luke ne csináld! Nem éri meg! Inkább visszamegyek vele.- kiabáltam Lukenak.
- Azt ne engedhetem. Nem hagyom, hogy bántson.!- kiabált vissza Luke, majd behúzott apának.
Veszülten néztem végig a jelenetet. Apa kifeküdt (?). Majd Luke kézen ragadott és elvitt onnan.
- Miért csináltad ezt Luke? Otthagyhattál volna.
- Ilyen opció nem létezett.
- Hát te egy hülye vagy Hemmings. De köszönöm. - öleltem át. Visszaölelt.- Mindent köszönök. Már nem is tudom mennyivel jövök neked.- mosolyogtam.
- Áh ugyan. Nem kérek érte semmit. Amit tettem azt bárki más is megtette volna.- ugyan nem láttam az arcát, de merem azt allitani, hogy ő is elmosolyodott.
Hazamentünk. Senki sem volt otthon.
- Hol van mindenki?
- Mindenki a városban maradt.
- Oh értem. Nem megyünk le a partra?
- De menjünk.- felelt Luke, majd elindultunk.
Hát.. bárcsak ne mentünk volna le a partra. Apa ott állt. Ott állt a homokban. Majd hirtelen megpillantott minket.
- Nekünk még van egy elintézetlen ügyünk Lucas!- lépett oda hozzánk. Orra véres volt.
- Luke, ne tedd.- suttogtam.
- Hagyjon minket békén.- mondta Luke apunak. Apa nem elégedett meg ennyivel.
- Nah nehogy már békén kelljen hagynom a saját lányomat, mert egy kis hülye gyerek azt mondja.- válaszolt fölényesen.
- Menjen innen. Most.- utasittotta Luke.
- Nah akkor játsszuk le!- megpróbált apa behúzni neki, de újonnan is csak sikertelenül.
Luke most kicsit erőteljesebben és határozottabban lökött, meg és a homokba zuhantam.
- Becky menj el innen. Kérlek.- kérlelt Luke.
- De Luke ne tedd!
Nem birtam nézni a jelenetet. Szörnyű volt. De nem avatkozhattam közbe. Hallgattam Lukera. Eljöttem onnan. Hazafutottam. Vagyis a házba ahol a 5SOS lakik. Rohantam. Féltem. Mi van ha Lukenak valami komolyabb baja is lesz? Nem birnám elviselni a tudatot, hogy az apám tette azt vele. Nekem van bűntudatom. Mégiscsak az én apám. Én kevertem bele Lukeot. Bár ne tettem volna. Egy könnycsepp végigfolyt az arcomon. Nem. Nem ezt nem hiszem el. Már megint kezdem. Megint bőgök. Féltem Lukeot. Tudom, hogy megállja a helyét, de.. de én akkor is nagyon féltem. Elkezdtem sirni.. sirni megint. Fél óra múlva a bejárati ajtó kinyitódott. És Luke sétált be rajta. Bal szemén hatalmas lila folt, ajkából folyt a vér, ajak piercingjét a kezében tartotta.
- Luke, mi történt?- futottam hozzá rémülten, majd a pólóm ujja végével, elkezdtem törölgetni a vért az ajkairól.
- Csak kiszakadt az ajak piercingem, de nem vészes.- vont vállat.
- Luke, te normális vagy? Elmegyünk a kórházba!
- Nem Rebecca, oda nem megyünk!- ellenkezett.
- De hát miért nem?
- Nem szeretném ha a sajtó attól csengene, hogy a 5SOS egyik énekesét Luke Hemmingset, kórházba kellett vinni, mert ez meg az történt. Kérlek. Majd megoldom.
- De hogyan? Én értem, hogy nem akarsz hajcihőt, de muszáj kórházba menned.
- Megoldom.
- Elfertőződhet a seb. Luke felszakadt az ajkad. Kérlek.
- Becky.. nem lehet.- ölelt át.
- De.. Luke nem akarom, hogy komolyabb bajod is legyen. Ez már alap elég komoly, mert össze kell varrni az alsó ajkad. Kérlek Luke. Elfertőződhet és akkor még rosszabb lesz.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.
Felnéztem. Felnéztem rá, és megpillantottam csodás jobb szemét ami kéken világitott, és megláttam bal szemét, ami tiszta lila volt. Majd ajkaira pillantottam. Még mindig ömlött belőle a vér. Már a pólója is olyan volt. De elég volt. Nem titkolózom tovább. Hirtelen véres ajkaira tapadtam. Ő felszisszent, de viszonozta a csókot.

9. Rémálom

Elegem volt már mindenből. Bementem a fürdőbe, levetkőztem, majd bemásztam a zuhanyzókabinba. Elkezdtem engedni magamra a forró vizet. Az üveg hirtelen bepárásodott. A párától, alig kaptam levegőt, aprókat köhintettem, de nem érdekelt, csak engedtem magamra a vizet és gondolkoztam. De valami furcsa volt. Ez az egész. Hogy is csöppentem én bele ebbe? Jaah.. a családi nyaralás az oka mindennek. Nem Luke. Oh, de nem ám. A családi nyaralás. Inkább visszamegyek a szállodába, bocsánatot kérek, a többieknek meg hagyok egy levelet. Hm. Nem is rossz ötlet. Miután végeztem kimásztam a kádból, majd felöltöztem. Kimentem a fürdőből és elindultam le a lépcsőn. Kerestem egy cetlit meg egy tollat és már firkantottam is fel az üzenetet.

"Sajnálom, de úgy érzem nekem köztetek nincs helyem többé. Visszamegyek a szállodába.x
Becky.x"

Asszem' megfelel. Szerintem tökéletes. Lettem az asztalra, remélve, hogy majd megtalálják. Majd megfogtam a kilincset és idegesen tapasztaltam, hogy be lettem zárva. De hisz erről tudtam, vagy nem? Mintha halottam volna a kulcsot a zárba mikor elmentek. Igen. Hát ez szopás, most, hogy jutok ki innen? Mivel egy elég találékony emberke vagyok, ezért kinyitottam az ablakot és kimásztam rajta. Óvatosan visszatoltam, majd a szálloda felé vettem az irányt. Megérkeztem. Félek. Mégis inkább visszamegyek. Nem, nem ez hülyeség, jól tettem, hogy eljöttem. De mi van, ha mégsem? Basszus. Mindegy. Ha már eljöttem idáig akkor bemegyek. Kopogtam. Jess nyitott ajtót.
- Becky, hát, te, itt?- ölelt át megkönnyebbülten.
- Rebecca Victoria Irwin. Mégis, hogy képzelted ezt?- apa már nem volt ilyen lelkes.
- Mire gondolsz?
- Azt, hogy megszöksz. Halálra aggódtuk magunkat!
- Szerintem te max azon törted a fejed, hogy fogsz porig alázni amint hazajöttem.- vágtam hozzá.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Megaláztál a barátom előtt. Ezt so'sem fogom megbocsátani neked.!
- Gyere csak, te kis..- emelt rám kezet apa. Jesy hirtelen elé ugrott és megfogta a kezét. Ilyen "What the fuck?" fejjel bámultam apámra, aki először az életben kezet emelt rám.
- Remélem, hogy nem azt akartad tenni amire épp' gondolok.- bámultam meredten magam elé.
- Kiprovokáltad. Szerencséd, hogy itt volt Jess.
- Hogy rohadnál meg.- szólaltam meg hirtelen, majd bementem a szobámba.
Egy erős mozdulattal, bevágtam magam mögött az ajtót. Leültem az ágyamra és arcomat a tenyerembe temettem. Majd hiretelen kicsordult a könnyem. Miért is jöttem vissza? Miért is veszekedtem Luke-al? Miért is történt mindez? Hol rontottam el? Sirtam, eszeveszettül sirtam. És csak rájuk tudtam gondolni. Luke-ra, Calum.-re, Mike-ra és Ashton-ra. Ez most tényleg az én életem? Most tényleg mindennek vége? Hát igen. A baszott kis életemből egy rémálom lett. Gratu Becky. Ezt szépen elintézted. Néhány órát bőgtem a szobámban. Majd hirtelen apám berontott.
- Idióta, hülye gyerek!- vágott pofon. Én hirtelen a fájó pontra helyeztem a kezem.
- Te normális vagy?- kiabáltam rá.
- Kussolj!- vágott pofon a másik oldalon is.
- Hagyj békén!- kiabáltam rá újra.
- Összevesztem miattad Jessicával!- üvöltötte le a fejem, majd újra tenyerét éreztem az arcomon. Nah itt már nem tudtam tartani magam. Potyogni kezdtek a könnyeim.
- Ne bőgj te idióta.!- kiabált velem újra, majd újra megpofozott.
A helyzetem kilátástalan volt, igy elkezdtem futni a bejárati ajtó felé. Sikeresen kijutottam rajta, majd lefutottam és ki a szállodából.
- Állj csak meg!- futott utánam apa.
De én csak futottam, de a könnyeimtől nem láttam semmit. Hirtelen nekiütköztem valakinek. Mielőtt megszólalhattam volna ő megelőzött.
- Becky?- fogta meg a vállam majd kicsit arrébb tolt, hogy jobban szemügyre vehessen.
Mikor megláttam ki az már semmi sem érdekelt. Átöleltem.
- Már megint te?- ért oda hozzánk apa.
- Mi történt?- kérdezte tőlem Luke.
- Ez a vadállat megvert.- sirtam.
- Ugyan. Az csak néhány pofon volt. De a nagy részén még nem vagy túl kisasszony!- közeledett felénk apa, majd a pólómért nyúlt.
- Menjen innen!- nézett apura Luke határozottan.

8. Miért?

- Nah jobb Calumnél öltözni?- lépett oda Luke.
- Most meg mi bajod? Féltékeny vagy?
- Hagyjuk inkább.
- Nem Luke, nem hagyjuk. Mi bajod van? Egyszerűen nem értem.
- Mondom hagyjuk.
- Mondd már meg!
- Te egy..
- Én egy? Nah mi vagyok Luke?
- Hagyjuk abba.
- Most miért nem lehet elmondani? Belekezdtél. Fejezd is be!
- Te élvezed ha porig aláznak? Azt akarod, hogy én is porig alázzalak? Nem volt elég apádtól?
- Luke.. tudod mit? Menj a picsába! Minden a te hibád, szerintem kussolj és húzd meg magad!
- Az én hibám? Valóban? Rebecca baszdmeg gondolkozz már egy kicsit.
- Megvolt. Hülye barom.- vágtam hozzá, majd odamentem hozzá és pofon vágtam.
- Te nem tudod mit meg nem tennék érted.- suttogta Luke. Gondolom azt hitte nem hallom. De hallottam. És ez csak még jobban összezavart. De nem kérdeztem rá. De érdekelt. Furdalt a kiváncsiság.
- Luke. Kérlek mondd meg a többieknek, hogy nem megyek.- ültem le a földre a falnak támaszkodva.
- Miért?
- Csak. Kérlek mondd meg nekik Luke.
- De..- közeledett.
- Mondom nem akarok menni, mit nem értesz ezen?- kiabáltam rá. Amint kimondtam az utolsó betűt megbántam.
- Hát rendben.- válaszolt komoran, majd lement a lépcsőn.
- Mi az, hogy nem jön?- halottam Cal hangját.
- Mert nem akar.- válaszolt neki Luke.
- És miért nem? Felmegyek hozzá.
- Azt mondta nem akar jönni Calum, fogadd el, és menjünk!- utasitotta Luke.
- Jó, rendben.- könnyen feladta.
Csak ültem ott és hallottam, hogy csukódik az ajtó, majd valaki kulcsra zárja. Nem akarok megszökni, nem értem minek kellett ez. Nah mindegy. Én már nem értek semmit. Először Calum megfogja a kezem, majd Luke azt mondja "Te nem tudod mit meg nem tennék érted.".. Miért csinálják ezt? Mit jelent ez? Mármint tudom, hogy mit jelent, de ebbe még belegondolni is rossz. Én nem akartam ezt. Én még csak el sem akartam jönni erre a rémes nyaralásra. Mert ha otthon maradok, ez nem történik meg. Becsukom a szemem, és mikor kinyitom, talán a saját, otthoni ágyamban fogom találni magam, és ráébredek, hogy ez csak egy hülye álom volt. Tévedtem. Még mindig itt vagyok. Itt vagyok egyedül a 5 Seconds of Summer házában, és ülök a földön felhúzott lábakkal, miközben az arcom a tenyerembe temetem. És a könnyeim szabad utat kapnak egyesen a tenyerembe, és onnantól kezdve a térdemre is. És csak egyetlenegy kérdés cikázik a fejemben. "Miért?".

7. Luke, Sophie, Calum

Mikor reggel felébredtem Luke ott szuszogott mellettem. Aranyos volt, de nekem majd' kilyukadt a hasam. Lementem. Egy barna lánnyal találtam magam szemben.
- Szia, te vagy Luke húga, Sophie?
- Szia, igen. Te ki is vagy?- mosolygott kedvesen.
- Izé.. Rebecca, a srácok egyik haverja.
- Luke-al is csak haverok vagytok? Csak mert jól áll neked a pólója és az alsója.- mosolygott újra.
- Igen, igen, csak..- vörösödtem el.
- Csak?
- Hosszú történet.
- Sehonnan nem vagyok elkésve.- mondta, majd leült az asztalhoz egy kávéval a kezében.
- Oké, oké. Elmesélem.- adtam meg magam, majd leültem vele szembe.
Mindent elmeséltem neki az elejétől a végéig.
- Oh. Már minden világos.- mosolygott Sophie.
- Miért nincs kaja szag?- botorkált le a lépcsőn Luke.
- Talán azért mert nincs kaja?!- szólalt meg Sophie.
- Mi az, hogy nincs kaja?
- Úgy, hogy nem csináltam.
- És miért nem?
- Mert ma étterembe megyünk reggelizni.- dörzsölte össze a tenyereit Sophie.
- Jah. Az más.- nyugodott meg Luke.
- Szólj a srácoknak, hogy keljenek fel! Rebecca, te is jössz?
- Én..
- Igen, ő is jön.- kiabál Luke miközben felmászott az emeletre.
- ..megyek.- mosolyodtam el.
- Oké. Csak egy tipp. Szerintem öltözz fel.- mosolygott Sop.
- De nincs ruhám. Basszus.
- Hát igen.. ez gáz.
- Kinek nincs ruhája?- jött le Ashton.
- Nekem.
- Luuuuuke! Adj Rebeccának ruhát!
- Nem ellenkezem. De szabad megtudnom, miért megint én?
- Mert a te ruháid jók Beckyre azért.- válaszolt Ash egyszerűen.
- Jogos. Nah gyere Becky!- ragadta meg Luke a karom, majd felhúzott az emeletre.
- Ne rántszigálj.!
- Jó, jó, bocs. Figyi.. ugye azt mondtam, hogy még számolunk a csókos dologért.? Nah.. kérnék tőled valamit.
- Úristen.. mondd.
- Ha találkozunk a volt barátnőmmel az étteremben, játszd el, hogy a barátnőm vagy, rendben?
- Egy feltétellel. Ha nem lesz se csók, se semmilyen testi érintkezés ölelésen kivül.
- Oké. Köszi. Keresek neked ruhát.
- Rendben.
- Hm.. ez, hogy tetszik?
- Csak mert rám akarsz adni egy pingvines pólót, még nem leszek pingvin fan, mint egyesek.- mosolyogtam.
- Nem is akartam, hogy az legyél.. de tetszik?
- Aha.
- Akkor ezt kapod, meg ezt a fekete farmert!- nyújtotta át őket.
- Csoda, hogy nem akarsz valami idióta pólót rám aggatni.- nevettem.
- Nyilvános helyre megyünk. Nem akarom, hogy beégess.
- Jah, hogy neked az utca nem nyilvános hely. Bocs.
- Sötétedett.- mosolygott pimaszul.
- Jó, jó.. kimész ha szépen megkérlek?
- A-a
- Mi az, hogy "a-a"?- kérdeztem meglepetten.
- Miért? Nem mersz előttem átöltözni? Hisz járunk.- vigyorgott.
- Idióta. Nah takarodó.
- Ez az én szobám.!
- Akkor átmegyek Calum-hez!
- Menj..- nem értem mi baja.
Megfogtam a cuccokat és elindultam Calum-hez. Mivel egy idióta vagyok igy természetesen elfelejtettem kopogni.
- Baszki.- suttogtam, mikor benyitottam, és Cal egy alsóban állt előttem.
- Ö.. izé.. szia.. asszem'.- jött zavarba.
- Basszus, bocsi Calum én csak..- kezdtem el de Cal belém fojtotta a szót, mert megfordult és megpillantottam felsőtestét.
- Te csak?- ment az ágyához majd felkapott egy pólót.
- Izé.. Luke egy köcsög és át akartam jönni megkérdezni, hogy nem öltözhetek-e fel a szobádban?
- A jelenlétemben?- vigyorgott. Rosszabb mint Luke.
- Nem.. a jelenléted nélkül.
- Franc.. oké, csak felveszek egy farmert.- felöltözött, majd elindult az ajtó felé.
- Várj!- szóltam utána.
- Mi az? Mégis maradjak?
- Nem. Csak.. gyere ide egy kicsit.- mondtam neki, majd közelebb lépett hozzám.
- Mit szeretnél?- mosolygott.
- Miért fogtad meg tegnap a kezem?
- Mert.. izé..- kissé elpirult majd a tarkóját kezdte el simogatni.
- Mert?- kérdeztem vissza.
- Mert hideg volt, és fázott a kezem, de gondolom neked is mert jég hideg volt.- hadarta el a választ.
- Biztos ez?- húztam fel a szemöldököm.
- Aha.- nézett a szemeimbe. Tudom, hogy hazudsz Hood. Méghozzá egyenesen a szemeimbe. Ki fogom deriteni mi volt ez az egész.- Nak akkor mehetek?- zökkentett ki gondolatmenetemből Calum.
- Ühümm.- válaszoltam egyszerűen.- És köszönöm.- szóltam utána.
- Igazán nincs mit.- mosolygott majd kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.
Felöltöztem majd kimentem.