14. A titok

Miután kimentem Calum szobájából, meg sem álltam a bejárati ajtóig. Nem érdekelt semmi. Nem irtam levelet, egyszerűen kirontottam a házból, és a szálloda felé kezdtem futni. Könnyeim potyogtak, de nem érdekelt. Haza akartam menni. Haza New Yorkba. Sydney túl sok fájdalmat okozott. Mikor a szálloda elé léptem megláttam az idegesen fel-alá járkáló apámat. Teljesen berezeltem. Elbújtam egy fa mögé és onnan figyeltem. De csak járkált. Amint megjött a bátorságom elindultam felé.
- Rebecca.- pillantott meg.
- Apa. Verj meg. Nem érdekel. Vess véget a szenvedéseimnek. Had felejtsem el őket.- körülbelül úgy mentem apa felé, mint aki a halálba sétál.
- Gyere csak.- mosolygott gonoszan.
- Ne merje őt bántani!- ugrott elő Ashton.
- Te meg, hogy..?
- Követtelek.
- Ashton?- mikor apa feltette ezt a kérdést Ash és az én szemöldököm is az egekbe szökött.
- Te ismered őt?- pillantottam apára.
- Mindegy.- mondta majd megragadta a karom, és erősen megszoritotta. Tiszta vörös lett, de őt ez nem érdekelte.
- Hagyja békén a húgom!- kiabált Ashton. Húgom? Hát oké.
- Te tudod?- engedett el apa.
- Mit is?
- Mit tud?
- Hát, hogy Rebecca a húgod.- forgatta a szemeit.
- Rebecca a húgom?- kérdezte Ashton.
- A vérszerinti.- vont vállat.
- Mi? Azt hogyan?
- Azt mondtam, hogy azért vagy Irwin, mert anyád is az volt, igaz?
- Igen.- bólintottam.
- Igazából az apád Irwin.
 - Hogy mi? Nem te vagy az apám?- nyiltak tágra a szemeim.
- Nem. Jonh Irwin az apád. A vérszerinti.
- De.. hogyan?- kérdeztem.
- Jonh és anyád együtt jártak, mikor anyád terhes lett. Jonhnak nem kellett a baba, de anyád meg akarta tartani. Ezért Jonh otthagyta anyádat. Anyád keresett egy pasit. Ez én volnék. Mikor még anyád élt, rájött, hogy Jonhnak új családja van. Megtalálta őket közösségi portálokon, és nekem is megmutatta. És megmutatta egyszülött fiúkat, Ashtont.- magyarázta.- Ashton vonásai pedig ugyanolyanok, mint néhány évvel ezelőtt.
- Akkor mi vérszerinti testvérek vagyunk?- kérdeztem.
- Fhú baszdmeg. Már mondtam, hogy igen.- válaszolt ap.. vagyis Drew elég bunkón.
- Becky.- nézett rám Ashton megszeppenve.
- Ölelj már meg!- utasitottam tétlen bátyám.
Ő azonnal átölelt. De úgy tényleg. Azt a hatalmas szeretet éreztem amit mindig is, mikor a karjai köz voltam. De ez most még erősebb volt.
- Engedd el!- parancsolt rá Drew.
- Ő az én húgom! Hagyja békén!
- Hogy mi?- "támadta meg" őt is a.. mármint Drew.
- Ashton menj onnan!- löktem arréb. Már igyis elég bajt okoztam.
Az ütés ami Ashton fejére irányult engem talált el. A szemem bevérzett.
- Becky!- kiabált Ash, miközben én a földre zuhantam. Majd hirtelen minden elsötétedett.