20. Nélküle

A "játék" folytatódott, és mindenkinek lett párja. Sophie  - nagy szerencséjükre - Ashtonra mutatott. Luke pedig Calummel lesz egy sátorban, ami már nem túl bizalomgerjesztő. Mivel utálják egymást. Mi lesz ott..

Elindultunk egy kisbusszal. Körülbelül olyan 3-4 óra múlva odaértünk. Kipakoltunk, majd felállítottuk a sátrakat.
- Becky nem jössz el velem fát gyűjteni a tábortűzhöz?- érdeklődött Soph.
- De.- válaszoltam.
Elindultunk ágakat gyűjteni.
- Nah és akkor most ti együtt vagytok Lukeal?- kérdezte.
- Azt hittem, tegnap beszélgettetek.
- Beszélgettünk is, de csak Ashtonon veszekedtünk.
- Tilt titeket, vagy mi?
- Valami olyasmi. De mióta Ashton beleegyezett abba, hogy ti együtt legyetek, azóta ő is engedékenyebb. De nem tud valamiért megbízni Ashtonba. Nem tudom miért. Hiszen barátok.
- Oh értem. Majd megpróbálok vele beszélni.
- Köszi.- mosolygott Sophie.
- Megérdemlitek.- mosolyogtam vissza.
Gyűjtöttünk faágakat, majd visszaindultunk.
- Akkor neki is állhatunk a kajacsinálásnak.- mondta Ashton, mikor meglátott minket az ágakkal.
- Rakjátok le ide.- tettük amit Luke mond.
- Segítsek?- mosolygott Ashtonra Sophie.
- Nem ártana. Rajtad kívül itt senki sem tud főzni.
- Jól van, megyek.
- Becky, gyere velem egy kicsit.- lépett, hozzám közelebb Luke.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod.- mosolygott, majd kezemnél fogva elkezdett húzni.
- Luke, mondd már meg, hova megyünk.- szólaltam meg, miután már 5 perce bolyongtunk az erdőben.
- Css.- csitított el Luke.
Hirtelen csobogást hallottam. Egyre erősödött. Aztán a hatalmas fák között megpillantottam egy patakot. A nap sugarai megcsillantak a kis hullámokon. Madarak csicseregtek. Valami csodálatos látvány volt.
- Húú.- csodáltam a látványt.
- Tetszik?- nézett reménykedve a szemeimbe Luke.
- Mi az, hogy. Imádom.- feleltem.
- Ennek örülök.- mosolygott kedvesen.
- De mit is keresünk itt?

- Gondoltam éneklek neked egyet.- mosolygott rám.
- És mit?
- Még nem tudom. Legyen a kedvenc számod tőlünk.
- Ugh. Nincs kedvencem. Szeretem az összes számotok.
- Akkor válassz egyet ami a legközelebb áll hozzád.
- Rejects.- vágtam rá hirtelen.
- Ezt ne. Becky, komolyan?
- De ez az igazság.
- Akkor Beside You csak neked, ha nem választasz rendeset.
- Rendben.
Luke belekezdett a dalba. Olyan csodálatos volt. Maga a környezet is, hát még a dal.
- Köszönöm szépen Luke.- mosolyogtam.
- Nagyon szeretlek.
- Én is téged, Luke.- öleltem ár, majd csókban forrtunk össze.- Szerintem menjünk vissza.- javasoltam.
- Jó ötlet.
Visszamentünk a többiekhez.
Az est lassan leszállt, Sophie megfőzte a vacsinkat, és ettünk.
Majd Calum félrehívott.
- Mit szeretnél?
- Úgy érzem kötelességem elmondani neked.
- Mégis mit?
- Luke mondott rólad néhány dolgot.
- Mégis mit?
- Aztmondta, hogy csak azért kedves veled, hogy lefeküdj vele. És, hogy már elege van belőle, hogy nem tud megdönteni.- magyarázta.
- Hogy mi?
- Sajnálom.
- Ez nem igaz.
- Pedig de.
- Nem lehet.- gyűltek könnyek a szemembe.
- Tényleg sajnálom.- jött közelebb, majd karjait kitárta. Azonnal átöleltem.

- Köszönöm, hogy elmondtad Calum.- bőgtem karjai közt.

- Hát, úgy látom, jobb lett volna ha nem teszem.- vágott megbánó képet.

- Nem, nem. Jó, hogy elmondtad.- öleltem szorosabban. Pólója már csurom víz volt sós könnyeimtől. Majd hirtelen alhúzódtam.

- Mi a baj?

- Semmi, csak egy kicsit ki kell szellőztetnem a fejem, agyedül kell lennem.

- Értem.

Elindultam az erdő felé. Még nem volt korom sötét, de már nem lehetett túl jól látni. Miközben Lukeon gondolkoztam, záporoztak a könnyeim. Nehéz elképzelni, hogy ilyeneket mondott, de akkor is nagyon fáj. Beszélni pedig nem szerettem volna vele erről. Vagy maximum miután jól végig gondoltam mit akarok neki mondani. Kiértem arra a helyre ahova Luke vezetett. Még így éjszaka is csodálatos volt. Ugyan a madarak nem csicseregtek, de a kis patak ugyanúgy csobogott, mint délután. Olyan szépen énekelt. Olyan gyönyörű volt az a pillanat vele. De már mindez szétfoszlott. Egyre sötétedett. Hirtelen megláttam egy hatalmas szakadékot a pataktól nem messze. A széléhez sétáltam, majd lepillantottam. A szakadék aljában egy hömpölygő folyó volt.

- Bele kell ugranom.- suttogtam alig hallhatóan.

Igen, öngyilkos akartam lenni. Nekem Luke a mindenem, egy részem, az életem egy darabja. Nélküle nincs maradásom ezen a világon. És mivel ő nem szeret, ezért jobb ha elmegyek. A szívem a torkomban dobogott, féltem, ugyanakkor tudtam, hogy ez az én utam.

- Mit keresel itt?- hallottam meg Luke fáradt hangját.

- Mintha érdekelne.- néztem rá.

- Mi van veled, Becky? Hát persze, hogy érdekel.

- Felesleges játszanod a szerető barátot. Calum mindent elmondott.

- Mégis miről beszélsz?

- Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád miről van szó!

- Tényleg nem tudom.

- Játszod itt a hülyét. Nekem ehhez nincs idegzetem. Csak.. csak felejts el!- a végére elcsuklott a hangom.

- De..

- Kussolj! Tűnj már el! Takarodj az életemből!- kiabáltam.

- Szeretlek.- hagyta el Luke száját az a hazugság amit túl sokat használ.

- Szerettelek.- vettem a mélybe magam.

Luke utánam kiáltott, de már mit sem számított mindez. Miközben zuhantam, az életem egy része valóban lepergett a szemem előtt. De inkább csak az a része ami Lukehoz kötődött. Remélem végre eltűnhetek ebben a csodálatos folyóban. Végre véget vethetek a szenvedéseimnek, a kínoknak. Végre mindennek vége. Hiányozni fog Sophie és Michael. De Ashton is, nagyon. De talán Calum a legjobban. Mert elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját. Lukeba szerettem bele és nem Calumba, aki az elejétől kezdve mellettem volt. Aki igazán szeretett. Jahj kit is hülyítek. Persze, hogy Luke fog a legjobban hiányozni hisz még mindig szeretem. Egy ilyen zuhanást nehéz túl élni. És most azt kívánom, hogy bárcsak amnéziásan ébrednék fel, és elfelejteném azokat a buta kis dolgokat,mint például, hogy milyen volt elaludni mellette.